Még ma is élénken emlékszem arra a nyári délutánra. De az is lehet, hogy tavasz volt. Mindenesetre a Nap fényesen ragyogott az égen, az osztályterem erősen fülledt levegőjébe csak néha-néha hasított bele egy-egy kósza fuvallat. Már a nyári szüneten járt az agyunk. Osztálytársaim arcán is a vágyakozás látszódott, a fene sem akart tanulni. Többen hozzám hasonlóan elmerengtek és az ablakon bámultak kifelé. Nekem azonban máson is járt az eszem. Eszti a 6/b-ből. Ő volt az álom. Meghívom valahová - határoztam végül és nem vágytam másra, mint az óra végét jelző csengőszóra. Az éktelen csörgés kizökkentett ábrándozásomból és gyorsan visszarántott a Földre. A tanárnő még valami' házi feladatról beszélt, de mondanom sem kell; ez a kutyát nem érdekelte. Nem hogy engem. Felálltam hát, a lábam megremegett. Ideges voltam, talán kissé bátortalan is.
 Kirobogtunk az osztályteremből, mint ahogyan a hetedikes dúvadak szoktak és már száguldottunk is az udvarra. Az emeletről ugyan jó néhány lépcsőfok vezetett a szabadba, ám ez nem jelentett akadályt. Mármint normál esetben. Ezúttal azonban egy csilingelő hangtól földbe gyökerezett a lábam. A hangtól, amely' számomra összetéveszthetetlen volt bárki máséval. "Na gyerünk te lókötő !" - mondtam magamnak. De a lábaimra mintha ólomgolyót kötöttek volna. Úgy mozdultam, mintha a Terminátor forgatásán lettem volna valamelyik csúcsszereplő. Eszti észrevett és mosolyogva üdvözölt. Valamit visszarebeghettem, mert egy újabb mosoly volt a válasz. Vagy kinevetett, ezt nem tudom. Vagy nem akarom tudni. Kellett néhány másodperc, 'mire magamhoz tértem, de ezúttal nem tántorítottam. Pár pillanat múlva mellé értem.
- Szia ! - mondtam határozottan.
- Szia ! - felelte határozottan.
 Itt néhány másodperces (órás. napos, hetes ?) hatásszünet következett, de igazából erőt gyűjtöttem. A lábaim remegtek, a szívem hevesen kalapált, gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Kívülről persze magabiztosságot sugalltam. Illetve igyekeztem sugallni. Aztán kiböktem :
- Lenne kedved velem öööööööööööööööö, izéééééééééééééé vattacukrozni ?
Vattacukrozni. Szenzációs ötlet. Hogy honnan jött, azt talán még a jó ég sem tudja. Mindenesetre nehéz volt visszatartani magamban a sírva-nevetést, mert ekkora idiótaságot még akkor sem találhattam volna ki, ha gondolkodok rajta. De mindegy, vártam a választ.
- Természetesen ! - rebegte.
- Ó, ez nagyon jó ! - hebegtem. Jövő hétfő megfelel ? Akkor kapom meg ugyanis a heti zsebpénzemet és én szeretném állni a számlát !
- Rendben. - mosolygott, majd Ildi barátnőjével a kuncogva eltűntek a "bal fenéken".
 Mintha visszatért volna belém az élet. Mit visszatért ? Madarat lehetett volna velem fogatni. Úgy futottam iskolatársaim között az udvaron, mintha csak egy versenyen lennék. Karjaimat kitárva hasítottam a levegőt és örömömben kiáltani tudtam volna. Azt terveztem, hogy hazáig futok és otthon adom elő a boldogságomat. Az utamat az iskola kapuja keresztezte. Tompán puffantam a zöld rácsokon, majd fenékre estem. A kapu ugyanis zárva volt, hiszen még csak a nagyszünetben jártunk ... A fülemben a mai napig hallom a fél iskola harsány nevetését. De akkor semmi sem érdekelt.
 Hazaérve rögtön elő is adtam a nagy hírt Édesanyámnak, aki rettenetesen boldog volt. Milyen nagy már az én fiam ! - mondta. De zsebpénzelőleget nem tudott adni, hiszen neki sem volt miből adnia. Próbáld meg Apánál - javasolta, de sok jóval nem kecsegtetett. Édesapám ugyan nagyon jó, de szigorú és következetes ember volt. Ezúttal sem bírálta felül önmagát, sőt még le is tolt, hogy ugyan hová is tűnt az e heti zsebpénzem, és attól függetlenül, hogy együtt örül velem; nem kapok pénzt. Előleget sem. Persze felnőtt fejjel már tudom : igaza volt.
 Számoltam a napokat, sőt az órákat és a perceket is. Talán még a másodperceket is. Éjszakánként forgolódtam és nehezen aludtam el. Talán a kezét is megfoghatom - morfondíroztam magamban és ettől mindig álom jött a szememre.
 Aztán vasárnap lesújtó hír érkezett. Barátaim jelentették; Pistit látták vattacukrozni Esztivel a belvárosban. Pisti a 7/c-ből. Sosem kedveltük egymást. Sőt; már-már az egymás iránt érzett gyermeki gyűlölet legfelsőbb fokán jártunk. Pisti erőszakos, akaratos és a céljáért minden eszközt bevető fiú. A célja pedig neki is Eszti volt. Kihallgatta a mi folyosóbeli beszélgetésünket és rögtön rácsapott a lehetőségre. Ő ugyanis pénteken kapott zsebpénzt ... Eszti meg ... Nos őt egy életre elfelejtettem. Legyen boldog Pistivel ! - gondoltam.
 Különben is. Soha életemben nem szerettem a vattacukrot. Az igazat megvallva, kifejezetten gyűlölöm ...

Súgó 4 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.06.30. 15:34 Hali++++ Szenzációs!   Amúgy gratulálok tulajdonos Úr!

2011.06.28. 18:14 mcd ...és mit szól ehhez a vallomáshoz gyermeked anyja? Netán tudott róla?   (avagy így járt a ferenczi...)

2011.06.28. 16:36 Kokas Ne keseregj Ferenczi miatt. :))

2011.06.28. 16:35 Kokas Mi történt Vizy, elmentek otthonról?? :DD

1