- Kováááááááááács ! - zengett a szerelőcsarnok reggel hét óra magasságában. Kissnagy volt az, a szalagvezető. Márpedig ha Kissnagy kiabál, akkor abból baj van. Nagyjából nyolc embernek állt meg pillanatok alatt a nemrég' még zakatoló szívverése. Ők voltak a Kovács-ok. Nyolc szempár fürkészte aggódva Kissnagyot.
- Kovács Géza ! Maga, igen maga a hármas szalagról. Jöjjön csak. A főnök már várja.
Kovács Géza kezéből kiesett a csavarhúzó és remegő lábakkal indult meg a lépcső irányába. A rettegett lépcső irányába. Legutóbb jó barátja; Sanyi ment fel rajta, aki már nem állt vissza mellé a szalagra soha többet. Neki is úgy rémlett; nem jár még ezeket a lépcsőfokokon, talán akkor, amikor a felvételekor megmutatták neki a csarnokot. De ebben sem volt biztos. Csak abban, hogy baj van. Igazából csak kóválygott a hatalmas csarnokban és a hátán érezte a többiek - vérmérséklettől függő - sajnálkozó, örömteli vagy éppen megkönnyebbült pillantását. 'Mire a lépcsősor aljához ért, már nem is volt teljesen magánál.
- Jöjjön csak ! - zökkentette vissza a valóságba Kissnagy és elindult felfelé. Rettenetesen hosszúnak tűnt az a kilenc lépcsőfok, amit megtett; talán maga sem tudja, hogy miért is számolta meg. Az üzemcsarnokot az irodáktól elválasztó ajtó nagyot puffant a háta mögött, ettől mintha ő is nyugodtabb lett volna. Lélegzetvétele és pulzusa lassan visszatért a normális kerékvágásba; igazából nem is értette, miért ideges. Hiszen ilyen világban élünk. Persze hallott már hasonló történeteket ő is, de eddig csak fejcsóválva értetlenkedett, hogy akkor minek is kell öt óra ötven perckor felvenni a munkát, ha egyszer nyolc óra egy perckor úgyis kirúgják. Aztán ráeszmélt : hát persze; hiszen az irodisták nyolcra járnak. Jót mosolygott magában és most már csak egy dolog zavarta : vajon miből ad enni a gyermekeinek ? Hát ettől nem lett boldogabb. Ahogyan elhaladt az irodák mellett, azzal szembesült; nem járt még itt. No meg azzal is, hogy mennyi, de mennyi embert tartanak el ők "szalagosok" ... Kissnagy nem szólt hozzá, minek is tette volna; Kovács tudta hová mennek. Aztán váratlanul elhaladtak a "Munkaügy" irodája mellett, Kovács már szólt is volna, ám ekkor Kissnagy hátra fordult :
- Egyenesen Schwarzenbürgersteinberg úrhoz megyünk !
A nagyfőnök jobb keze - futott át Kovács agyán. Atyaisten, mit csináltam ? De erre már nem volt idő. Pillanatok alatt a vezérigazgatói iroda előszobájában találta magát. Felvillanyozódott. Csinos titkárnő mosolygott rá és egy pillanat alatt úgy érzete, hamarosan kávéval fogják kínálni. Szinte érezte is a gőzölgő fekete illatát. Fogalma nem volt, mit is keres itt; a fejében cikázó gondolatok már-már az őrület határára sodorták. Zavarodottan ácsorgott a vörös szőnyegen és várt a sorsára. Nem kellet sokat várnia. Schwarzenbürgersteinberg már szólította is.
- Jöjjön be Kovács úr ! - mondta tört magyarsággal és hihetetlen német akcentussal.
Kovács úr ? - nézett nagyot az kétkezi munkás és most már valóban nem értett semmit.
- Na ide figyeljen ! A múlt heti, angliai szállítmányban huszonhat darab hibás alkatrészt találtak, méghozzá azok közül, amelyeket maga készített - kezdett bele mondókájába a német jobb kéz. Ez megengedhetetlen. Ez tűrhetetlen ! Nézze, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Összeült az igazgatótanács, a jogvédőink is jelen voltak, sőt az egyenjogúság okán még a takarítónőt; Mancikát is behívtuk. Öt azaz öt órát üléseztünk maga miatt. Sok minden szóba került, aztán heves viták után megállapodtunk. Adunk még egy esélyt magának. Egy utolsót. Tudja mit ? Egy utolsó utánit. Ha a következő szállítmányban négy, mondom négy darab hibás elem lesz, akkor búcsút intünk magának. Úgy rúgjuk ki, hogy a lába sem éri a földet. De addig is nagyon gyorsan menjen vissza dolgozni és végezze a munkáját !
 Köszönni sem volt idő, úgy vágták rájuk az ajtót, hogy a keletkezett fuvallat szinte összeborzolta a néhány pillanattal ezelőtt még vonzó titkárnő frizuráját. Kovács már nem találta őrjítőnek a hölgyet és a kávé illatát sem érezte. Csupán Kissnagy gyilkos pillantását érzete magán. Gyanítom ezért ő is a szőnyegen toporgott - villant át Kovács agyán. Ez aztán ismét mosolyra sarkallta.
 Az út visszafelé nem is tűnt olyan hosszúnak. Mintha irodából is kevesebb lett volna. A csapóajtóhoz érve vett egy nagy levegőt, majd a csarnokba lépve elégedett konstatálta a döbbent arcokat. Nyugodt volt, már nyomát sem érezte a rá nehezedő nyomásnak. Lazán, szinte lezserül baktatott vissza helyére és fogta újra jobb kezébe a néhány perccel ezelőtt leejtett csavarhúzót, majd munkához látott. Az üzem lassan visszatért a rendes kerékvágásba. Aztán egyszer csak Kissnagy lépett a lépcső tetejére.
 Milyen jó, hogy Kleinhausmann a személyes jó barátom ! És milyen jó, hogy Kleinhausmann ennek a cégnek a fő tulajdonosa. - gondolta Kovács, majd nagy erővel meghúzta a következő, elé kerülő csavart ... Eközben súlyos és aggódó szempárok szegeződtek Kissnagyra.

Súgó 4 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2010.10.11. 21:26 Mandlee Ironikus :D

2010.10.11. 17:03 Spangi Ugyanazt akartam mondani... nem értem - nem értem... és nem értem.

2010.10.11. 09:21 jro Kedves Vizy barátom, nem értem az írást. Mit keres egy ilyen egy futballhonlapon. Ha írhatnékod van, írj inkább a Magyar Narancsba, vagy az Élet és irodalomba. Mi keze ennek a jelenlegi kialakult helyzethez a halinál? Na jóvanna. Zseniális. Nem tudok rá mást mondani. Valami hasonlón gondolkodom szombat óta, de ott szállítmányozócégről és egy futballcsapatról szól a fáma...lehet, hogy nem véletlen az átfedés?

2010.10.10. 22:50 mcd Vizy! Nem szeretnéd megírni a "Bentmaradás szűk egy éve" című elbeszélő regényedet? Biztos siker lenne!!!

1