|
Szurkolói Ankét I. rész!
ZS 2010.07.27. 09:25
Az előzetesen jelzetteknek megfelelően ma 18.45-től kezdődött a Szurkolói Ankét, melyről a Haladás vezetéséből szinte senki nem hiányzott. Séllei Árpi szabadságát tölti, ezért nem tudott részt venni.
Érezhető volt, hogy a Hali tábor már rendesen ki van éhezve a focira, mert az utóbbi időszakot nézve az egyik legjobb hangulatú ankéton telt ház várta a Haladás vezetését. Reméljük, a mérkőzésekre is újra sok szurkoló fog kilátogatni és biztatja a csapatot!
A Haladás vezetését Illés Béla, Dr. Czeglédy Csaba, Deéry Attila, Tóth Miklós, Vörös Csaba és a régi új edzőnk Csertői Aurél képviselte, míg a játékosok részéről Tóth Peti és Korolovszky Gábor vett részt a találkozón.
Tóth Miklós köszöntésével indult a beszélgetés, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, nehezen indultak a kérdések sora, de a szurkolók tudták, Zsolt úgyis bekezd, aztán a többiek folytatják. Most azonban megváltozott a megszokott sorrend és Köbüki kezdte meg a kérdések sorát, elsőként az új ügyvezetőt tesztelte. Deéry Attila korrekt és egyenes válaszokat adott, ami láthatóan megalapozta a jó hanulatot, az esetleges kényesebb kérdések esetére is.
Deéry Attila jelezte, hogy ő egy jól működő rendszerbe lépett be, amit szeretne még erősebbé tenni kapcsolatai révén. Közép és hosszútávon gondolkodik a többi vezetővel együtt, és azon lesznek, hogy az eddigi rendszert még erősebbé és eredményesebbé tegyék.
Zsolt felbátorodott és Ferike társaságában folytatta a kérdéseket. Csertői Aurélnak tett fel kérdést, mégpedig arra vonatkozóan, hogy mit ért az alatt, hogy a távozása óta tudja, hogy a csapatnak vannak értékei és hibázott amikor elment a Halitól?
Csertői Aurél tőle megszokott módon nem kertelt és nyíltan elmondta, hogy rosszul mérte fel tavaly a helyzetet mind a csapat, mind pedig a környezet tekintetében. Többet szeretett volna, mint amennyi a valós lehetőségek alapján biztosított volt. Ezért elnézést kért, és reméli, hogy a következő időszakban sikerül a most megfogalmazott alapcélokat elérni. Ezek pedig a bajnokság első nyolc csapata közé kerülés, és a Magyar Kupában döntőt szeretne játszani. Erre a jelenelgi keret alkalmas. Aurél szeretné az előrejátékot stabilabbá tenni, ezért egy irányítót és még csatárt szeretne a hátralévő időszakban igazolni a stáb. Olyan játékosokat, akik rögtön betehetőek a kezdőbe.
Vörös Péter megegyezett a Szolnokkal, így már biztos, hogy nem fog újra zöld-fehérben játszani a következő szezonban.
A fiatalokról szólva megjegyezte, hogy nagyon sok tehetség edz jelenleg is a felnőtt kerettel, akiknek a kezdő játékosok kiesése esetén fog játéklehetőséget adni. Fontosnak tartja a fiatalok töretlen fejlődését a jövőben.
Az edzői stáb a jelenlegi marad, mert felkészült és összeszokott csapatról van szó, akik már bizonyítottak.
Az ankéton szó esett még a Haladás stadion felújításáról is, ezzel kapcsolatban Czeglédy Csaba és Deéry Attila adott választ.
Továbbra is az alapcél a terület minél előbb történő megvásárlása, és egy új stadion építése.
Az Akadémiáról Illés Béla tájékoztattta a szurkolókat, hogy a kiemelt Akadémia kapcsán 23 millió Ft támogatást kapunk!
Az NBIII-as csapat kapcsán elhangzott, hogy Máté Csaba távozása után az első csapat indulásának rendezését követően fognak szakmai célokat megfogalmazni.
Deéry Attila ígéretett tett, hogy a jövőben még jobban odafigyelnek a szurkolói kérésekre, és a támogatásra, mely ügyben rövidesen le fognak ülni a szurkolók képviselőivel.
További beszámolót Vizy barátunktól olvashattok!
|