|
Kispesten vizitálnak a szurkolók!
Ricsi 2010.07.16. 10:34
A Szombathelyi Haladás szimpatizánsa döntöttek úgy: a téli holt szezonban országos szurkolói futballtornát szerveznek a vasi megyeszékhelyre. Ezt látva most már hagyományosan a kispesti fanek nyárra tették a drukkerek foci összejövetelét.
Főleg dunántúli és budapesti de kecskeméti, kaposvári részvételt is regisztrálhattunk már a tornákon. A mostani információk szerint Szegedről, Tamásiból is érkeznek szurkolói csapatok.
A 2010-es nyári tornát - természetesen - a kispestiek rendezik, a Kelenföldi Sportcentrum lesz a helyszín. A műfűre 14 csapat nevezett: köztük három szombathelyi. A Hali Fans, a Haladás Szurkolói Kör, és a Green White Army csapata. Két csoportban körmeccset vívnak az együttesek. A hat csoportmeccs után az A-csoport elsője a B másodikjával vívja az elődöntőt, míg az A-hetes másodikja a B elsőjével. A győztesek a döntőben dönthetik el a trófea sorsát. A sorsolás alapján az A csoportba került a Haladás Szurkolói Kör és a Green White Army, míg a B csoportba a Hali Fans szurkolói csapatunk.
"Sok a sérültünk, többen pedig szabadságukat töltik, így a tavalyi 25 fős keretünkből legalább tizen hiányoznak a vasárnapi eseményről" - mondta Keringer Zsolt, a HSZK csapatvezetője.
Várhatóan nagy melegben fognak játszani a csapatok, de reméljük a Hali szurkolók megküzdenek a természet adta nehézségekkel is...
A július 18-i torna délelőtt 10 órakor kezdődik és este 6-ra kiderül: ismét kispesti vagy szombathelyi győzelem lesz-e, esetleg új név kerül a kupára.
Hajrá szombathelyi srácok, előre zöld hadsereg.....
|