|
A fák nem nőnek az égig
vizy 2010.07.07. 16:05
avagy bajnoki áttekintés és évértékelő egy futballhoz nem értő szurkolótól.
IV./VII. Szezonértékelés - rövidke részlet egy őrült naplójából.
IV./VII. Szezonértékelés - részlet egy őrült naplójából.
Nem értettem Csertői Aurél-t. Igaz, ő sem engem. Persze ezt soha nem beszéltük meg. Annak ellenére, hogy olyan álmot valósított meg a Haladás-sal, amire nagyon sokat és nagyon sokan vártunk; előre látható volt a bukás. A betonbiztos védekezésből a minimum negyven méterre álló egyetlen támadó kiugratása sansztalannak tűnt. Ráadásul a bal oldalon száguldozó Sipos és a középen rengeteg labdát megjátszó Vörös is távozott, így a taktika - véleményem szerint - halálra volt ítélve. Jöttek is a zakók rendesen, ám a mester kitartott elképzelései mellett. A Szombathelyen már-már szoborért kiáltó edző mítosza gyorsan ledőlt. Nem kellett volna sok ahhoz, hogy ez ne így legyen. Elég lett volna "csak" hét emberel védekezni, lásd a Videoton elleni mérkőzést.
A békés váltás után Róth Antal érkezett. Bevallom; meglepődtem. Úgy éreztem támadnunk kell, gólokat kell rúgnunk és ami a legfontosabb; pontokat kell szereznünk, hiszen a Hali ekkor az nb1-es tagságért küzdött. Azt gondoltam; ő nem ilyen taktikát kiötlő edző. A pedagógiai képességeiben azonban nem kételkedtem. Új edzőnk nagyon bekezdett; a Hali négy mérkőzésen nyolc pontot gyűjtött, ráadásul hozta a Pápa elleni rangadót is. Aztán a két gyors zakó utáni hazai győzelem már csak arra volt jó, hogy ne kieső helyen teleljünk.
Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy ezúttal nem a dobogóért küzdünk. A többi csapat jócskán megerősítette keretét; az embernek olyan érzése volt; a Haladás vezetői biztosak abban, ez a keret bőven elég lesz. Ez igaz is, a kérdés csupán annyi volt, hogy mire ... A legelvakultabb Hali-fanatikusok sem bíztak az újabb csodában, ilyen szezont azonban rémálmunkban sem láttunk magunk előtt. Feltűnő volt a vezetőség higgadtsága; a játékosok magabiztossága, az azonban tény, hogy a Hali egy kisebb kőhajításnyira volt csupán a kieséstől. Ez a rém még fenyegette egy ideig csapatunkat, de a tíz meccses veretlenségi sorozat ekkor még messze volt. Egy dolog volt tény : télen hideg van. Féltünk, hogy nagyon megfázunk ...
folytatjuk.
|