|
A ZTE a holnapi vendég.
vizy 2010.05.15. 20:55
Holnap eljön a várva-várt rangadó. Hali - ZTE; a nyugati végek harca.
Ebből a meccsből csak egy van. Illetve kettő. Az őszi zalai mérkőzésen sajnos 3 gólos vereséget szenvedtünk,
így eljött a visszavágás ideje. Ráadásul holnapi vendégeink ellen mostanában nem terem babér.
Még csak kömény sem nagyon. Tehát aktuális lenne a zalaiak legyőzésének !
A ZTE csapata jó sorozatot futva a tabella ötödik helyén tanyázik és szoros versenyt fut az Újpest és
a Győr csapatával a bajnoki bronzért. Az érem megszerzésének minimális feltétele a hátralévő három
mérkőzés megnyerése (illetve természetesen a riválisok botlása). Így holnap is győzni jönnek Szombathelyre.
A Haladás azonban szeretné végre megszakítani a hosszú nyeretlenségi szériát a kékek ellen,
ezért teljes erőbedobással indulnak harcba a fiúk. Schimmer felépült, Guzmics pedig letöltötte eltiltását;
mindketten visszakerülnek a kezdőcsapatba. A játékosok minden bizonnyal tisztában vannak a mérkőzés
jelentőségével, ezért nem is lehet kétséges, hogy remek csatát láthatnak majd a kilátogatók.
Mindkét szurkolótábor gőzerővel készül a holnapi rangadóra. A zalaiak különvonattal érkeznek; a
Hali-fanatikusok pedig ... De ez majd úgyis kiderül. A botrányosan rossz idő és a tv-közvetítés ellenére
senki ne maradjon otthon, hanem jöjjön ki a Rohonci útra; buzdítani a fiúkat !
Tervezett kezdőcsapatok :
Haladás : Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth - Simon, Molnár, Halmosi -
Nagy, Oross, Sipos
ZTE : Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Kovács G., Szalai - Magasföldi, Kamber,
Horváth A., Balázs - Rudnevs, Rajcomar
HAJRÁ HALI !!!
|