|
Haladás - Pápa.
vizy 2010.04.30. 22:02
Húsz óra múlva kezdődik a várva-várt összecsapás.
Haladás - Pápa; holnap este hat óra, Rohonci úti stadion.
Azt gondolom, aki ismeri az előzményeket, annak nem is kell több ahhoz, hogy ott legyen
a zengő-zúgó lelátón. A két csapat jelenleg azonos pontszámmal áll a tabellán, vendégeink csupán jobb
gólkülönbségüknek köszönhetően állnak kedvenceink előtt. Így a mérkőzés az előzésről szól, 'melynek
elengedhetetlen feltétele a Haladás győzelme. A két csapat a presztízsharc elvárásainak megfelelően
készült a héten.
A pápaiak szerint ez a találkozó a nyugati Fradi - Újpest. Hát nem tudom, nekem erről más
véleményem van. De lehet, hogy az meg őket nem érdekli. Látogatóink rengeteg problémával küzdenek.
Véber György eltiltása miatt csupán a lelátóról irányíthatja övéit. Bali hárommeccses- és edzőjük
május 30-ig történő eltiltását "Pápa elleni keresztes hadjáratnak" nyilvánították. Lám mekkorát is
tud fordulni a világ. A sárga-kékek finoman fogalmazva nincsenek formában; előző öt meccsükön egyszer sem
hagyták el győztesen a pályát. Ezért - is - lesz borzasztóan nehéz a mérkőzés, hiszen ki ellen szeretnének
újra diadalmaskodni, ha nem a Haladás ellen.
Az ellen a Hali ellen, ahol mindig nagy a várakozás, ha a Pápa ellen játszunk. Ráadásul most
végre fut a szekér - utolsó négy mérkőzés - tíz megszerzett pont -, jó az idő; mi kell még ?
Győzelem. Csapatunknál Rajos sérülése okoz gondot, eltiltott nincs. Róth Antal nem változtat a múlt
héten Diósgyőrben győztes kezdőcsapaton. Reméljük a végeredmény is hasonló lesz majd.
Várható kezdőcsapatok :
Haladás : Rózsa - Schimmer, Lengyel, Guzmics, Tóth P. - Simon Á., Molnár B., Halmosi - Nagy G., Oross,
Sipos N.
Pápa : Szűcs L. - Quintero (Venczel), Tóth G., Farkas A., Mészáros - Rebryk (Granát), Varga G., Zulevs,
Sarus - Jovánczai, Abwo
HAJRÁ HALI !!!
|