|
Beharangozó 3. rész
Gromek 2010.04.28. 14:57
Folytatjuk beharangozó sorozatunkat, ma Rajos Gabit értük el edzés előtt, aki épp az orvostól érkezett. A riportot egyik új szerkesztő kollégánk Németh Jani készítette.
1. Most, hogy végre visszaverekedted Magad a kezdőcsapatba, súlyosan megsérültél. Láthatunk-e még a tavaszi szezonban a pályán?
Válasz: Az első diagnózis szerint 6 hetet kellett volna kihagynom, de ennél pozitívabb a kép. Győrben kaptam egy kezelést, ami sokat segített a lábamon, és még egy kezelést fogok kapni. Most másfél hetes sérült vagyok. Ha minden jól alakul, akkor jövő hétfőtől talán el tudom kezdeni az egyenes vonalú futást. A korábbiakban 3-4 hétre saccolták ennek a sérülésnek a gyógyulását, de az utolsó három fordulóban én már szeretnék játszani a csapatban.
2. Véleményed szerint minek köszönhető az elmúlt hetek remek és eredményes szereplése?
Válasz: Azt gondolom, hogy a tavasz az a várakozásokon felül alakult. Volt egy nehéz sorozatunk az elején, amikor a tabella elején helyet foglaló MTK-val, Debrecennel, Videotonnal, Újpesttel és a Győrrel játszottunk. Ebből elég jól jöttünk ki, és a következő meccsekre ez valamilyen fajta lökést adott a csapatnak. A Kecskemét és a Diósgyőr elleni győzelem nagyon fontos volt. Ez is bizonyítja, hogy nekünk nem a kiesés ellen kell menekülnünk, hanem egy erős középcsapattá tudunk érni. A következő hat meccsen szinte már csak a riválisokkal fogunk játszani, reményeim szerint minél több pontot be fogunk gyűjteni, és akkor nem elképzelhetetlen, hogy akár a 7. vagy 8. helyre is oda tudunk érni.
3. Nem bánjátok, hogy az első húsz fordulót átaludtátok, hiszen ezzel a kerettel magyar szinten nem a kiesés ellen kellett volna küzdeni?
Válasz: Azt mi is éreztük, hogy ez a keret erős. A tavalyi bronzérem után persze az várható volt, hogy lesz egy kis visszaesés. A magasabb osztályba felkerülő csapatoknál nem az első év a mérvadó, hanem inkább a második, szokták mondani a szakemberek is. Az őszünk nem jól sikerült, de a téli igazolásoknak és a télen elvégzett nagyon kemény felkészülésnek köszönhetően elkezdtük gyűjteni a pontokat.
4. Volt-e olyan pillanat, amikor ismét a szemed előtt láttad az ajkai pályát, mint a következő bajnoki év egyik lehetséges meccshelyszínét?
Válasz: Amikor ősszel talán 1 pontra voltunk a kiesőhelytől, megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha kiesnénk. Persze erről nem beszéltünk, nem is fordult meg a fejekben, hogy kieshetünk. Az NB 2. az teljesen más közeg. Lejátszottam 4 szezont az NB 2-ben, nem jó érzés. A pályák, a csapatok minősége teljesen más, az NB 2-ben a játékos nincs szem előtt. A kiesés nem lett volna jó, Szombathelyen csak az NB 1-ben szabad gondolkodni.
5. Neked, mint ex-Lombard alkalmazottnak az ismert meghurcoltatások után jelent-e- valamilyen fajta „elégtételt”, ha a Haladás bármikor is legyőzi a Pápát?
Válasz: Amikor 2004-ben Szombathelyről elment a Bíró Péter, és elvitte a csapatot, 5-6 játékossal kitolt, nem tudtunk játszani fél évig, nem kaptunk fizetést. A Pápa elleni mérkőzés - függetlenül a csapatok tabellán elfoglalt helyétől – mindig rangadó. Nekem hasonló érzés, mint a Zalaegerszeg elleni mérkőzés. A Pápa elleni győzelemmel vissza tudunk vágni Bíró Péternek, egyértelmű, hogy nagy elégtétel.
6. Mik a céljaid a labdarúgásban illetve milyen terveid vannak a Haladással?
Válasz: Ebben az évben a biztos bent maradás a cél, ami mindenféleképpen meglesz. Jó lenne, ha a keret egyben maradna - bár páran biztosan megválnak tőlünk, mivel volt néhány fél éves igazolásunk -, és akkor jövőre merészebb célokat is ki tudunk tűzni magunk elé. Nekem a jövő évi célom, hogy biztos, stabil kezdő csapattag legyek. Jövőre lejár a szerződésem, egy jó szezont szeretnék csinálni. Nem tudom, hogy nekem a külföld mennyire lenne reális, meg lennék elégedve, ha egy stabil játékosa lehetnék a Haladásnak.
7. Mi lesz a szombati mérkőzés eredménye – őszinte választ kérünk!
Válasz: Mindenféleképp győzelmet várok. A csapat nyerő szériában van, a Lombard Pápát be tudjuk gyűrni. A Pápa tavasszal botladozik, hullámvölgyben vannak. A két csapat rangadót játszik, hazai pályán le kell őket győznünk.
|