|
Haladás II.: Gól nélküli döntetlen
j.a. 2010.03.21. 17:46
A Répcelak a 12. perctől emberhátrányban játszva vitt el a pontot NBIII-as csapatunktól. Ebben nagy szerepe volt a vendégek kapusának Kutasi Gábornak, illetve a játékvezetői hármasnak.
A mérkőzésen hamar világossá vált, hogy a Répcelak elsősorban a védekezésre fekteti a hagsúlyt, amikor aztán a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Baranyait már nem is tehettek mást. A Haladás támadott végig, ám 90 percig nem tudta bevenni az egykori Haladás nevelés Kutasi Gábor kapuját, szenzációs napot fogott ki a 23 éves kapus. A 91. percben már Ő is tehetetlen volt, kapufára tolt labdájára Szalai Roland érkezett és teljesen szabályos gólt szerzett. (Vonalban álltam - a szerző) Azonban Horváth Zoltán (F) asszisztens talán még saját magát is meglepve, lest jelzett. Ezt követően a játékvezető lányos zavarában kiosztott két sárgát a reklamáló szombathelyieknek és érthetetlen módon kiállította az esettől legtávolabb álló Mursits kapust és hogy tovább halmozza hibáit Máté Csaba edzőt is elküldte a kispadról. (A félreértések elkerülése végett az "F" betű nem nemiszervre való utalás, az MLSZ honlapján így van feltüntetve Horváth úr!)
Továbbra is tartom azon véleményemet, hogy az NBIII-ban tevékenykedő játékvezetők tevékenykedése nem üti meg a megye 8-as szintet sem. Tisztelet a kivételnek, ha létezik ilyen!
Jegyzőkönyv:
Mursits - Szvoboda (Bezdi 66. perc), Nagy B., Jagodics (Szalai R. 46. perc), Farkas - Szakály, Radó - Szalai R. - Skriba, Gyurján (Dancsecs 46. perc), Horváth D.
Kiállítva: Mursits a 91. percben
|