Mióta jársz haladás mérkőzésre? Esetleg pár élményt elmesélnél nekünk?
A legelső meccs, sajnos, már nem emlékszem melyik volt, egy hétközi meccs volt, mert öcsémmel éppen birkózó edzésen voltunk, és akkor végeztünk, amikor már ment a stadionban a meccs. Kíváncsiak is voltunk (természetesen a környezetünkben a Haladás mindig téma volt, bár édesapánk a 70-es évek közepétől valami ok miatt nem ment többet meccsre, több labdarúgóval jó barátságban volt, a családi fényképek között van például kép Szabó Sanyi bával [nekem már csak így jön a számra] egy házibulin), és régóta terveztük öcsémmel, hogy egyszer elmegyünk oda a "nagyok" közé (ez 85-86-ban lehetett). Volt sportolói bérletünk, így simán beengedtek bennünket, szerintem, még a szüleinknek sem szóltunk előre, igaz utána nem voltunk megdícsérve, hogy nem szóltunk. ... (Öcsémmel éppen kupaktanácsot tartottunk, hogy melyik lehetett az első meccs, de ő sem emlékezik sajnos, még folytatom a nyomozást, segítségül hívom majd az Unger Richit :), de arra világosan emlékezünk, hogy a tribünön a bal alsó részben, a hazai játékoskijárat felett volt az első helyünk ) ... Otthon hamar belegyeztek, hogy elmehessünk a meccsekre. Persze, nehéz is lett volna bennünket nem elengedni, mert a stadionnal szemben nőttünk fel, a gyerekszobánk ablaka a pályára nézett. Amikor még nem volt meg a munkacsarnok, kisgyerekként láttam az ablakból, ahogy edzenek a focisták, és amikor nem volt nagy forgalom, az edzés hangja, a vezényszavak, a sípszó beszűrődtek a lakásba. Emlékszem, hogy amikor már a B-középben voltunk (80-as évek vége), előtte otthon vágtuk újságpapírból a kis darabokat, hogy meccs kezdetekor beszórjuk, illetve édesanyánk már minden boltos ismerősével szövetkezett, hogy legyen mindig elég pénztárgépszalag otthon, amiket aztán vittünk meccsre. A Hali szeretetét mutatta, hogy amikor karácsonyra kaptunk öcsémmel egy csocsóasztalt, felcímkéztem az egyik csapatot Haladás akkori labdarúgók nevével, a másikat meg az akkori ZTE focistáinak a nevével. Szegény öcsémnek kellett mindig a zetével játszania :)
Élmény számtalan volt, sok meccs él az emlékezetemben, emlékszem nagy meccsekre és nagy kudarcokra, az élmények nagyobb része a meccseken túl a B-középben lévő szurkoláshoz kapcsolódik (az ottani poénok, bekiabálások [tűrűd rá, bólints Jago], a közösen "énekelt" dal-szerűségek), és több idegenbeli mérkőzés történései, ezek közül is természetesen több zete meccs.

Régebben is el szoktad kísérni a csapatot idegenbeli mérkőzésekre?
A '90-es évek elején szurkolói busszal volt pár év, amikor szinte az összes idegenbeli meccsre elmentem. Felejhetetlen élmény volt, és nem is csak a "balhék" miatt, hanem az embernek tényleg az az egész napja a csapatról szólt. Volt sok olyan év is, amikor nem tudtam menni idegenbe, bár gyakorlatilag az összes hazai meccsen kint voltam, az elmúlt években újra megyek, amikor csak tudok. Van, amikor egyedül ülök autóba, van amikor öcsémmel megyünk, és van amikor négyen, öten. Az elmúlt években szerencsére el voltunk szurkolók kényeztetve, mert ennyi meccset nem nyert idegenben mostanában a csapat, így a visszaút általában vidám volt - nincs annál rosszabb, amikor az ember utazik több száz kilómétert, majd egy vesztes meccs után még haza is kell jönni a távolból. Ilyen volt például tavasszal a Kecskemét elleni meccs - nem vezetek lassan, de azt hittem, soha nem érünk haza visszafele.

Amikor még nem a város tulajdonsi kört képviselted gondolom megfordult a fejedben többször is, hogy mit tennél a csapatért, ha lehetősége nyílna. Megosztanád velünk ezen elképzeléseidet?
Szerintem, sokak álma Szombathelyen, hogy így, vagy úgy, de tegyen valamit a Haladásért. Vannak a kiválasztottak, ők magukra húzhatják a csapat mezét, persze ők vannak a legkevesebben. A többség pedig a fanatizmussal, a kitartással, a csapatért való tűzön-vizen keresztül való szurkolással tehet. Én sajnos nem voltam tehetséges focista (a birkózás után a Haliban fociztam pár évig), így ez a lehetőség kiesett, bár amikor a Vas Népe a serdülő és az ifi meccsekről idegenből tudósító munkatársat keresett, rám esett a választás (a serdülő csapat tagjaként mentem én is a meccsekre), (sose felejtem el, a házunk előtti telefonfülkéből hívtam fel a sportrovat vezetőjét, és így jelentkeztem), tehát például így is segítettem (igen-igen, gyakorlatilag több évig a Vas Népe külsős munkatársa voltam társadalmi munkában, remélem, nem volt ez mélypont az újság életében :)))

Azzal, hogy alpolgármester lettem, és a sportot is megkaptam, megkaphattam terültetként, régi vágyam teljesült - napi szinten belefolyhatok a Haladás ügyeibe, ami természetesen nem azt jelenti, hogy hirtelen elkezdtem a szakmai részhez érteni, hanem azt, hogy dolgozhatok a klubért, részt vehetek a döntéselőkészítésben, a döntésekben, folyamatosan kapcsolatban vagyok a klubvezetéssel. Gyakorlatilag a Haladással való foglalkozás jelenti (és természetesen a Falco is) a munkám legszebb részét. Persze, ahhoz, hogy legszebb legyen, kellettek a sikerek is. A sikerekhez meg kellenek a labdarúgókon kívül azok a nagyszerű emberek, akikkel együtt dolgozhatok - Dobány Lajos, Tóth Mikós, Vörös Csaba, Séllei Árpi, és a Béláék. Az elmúlt évek nem csak a sikerek miatt fontosak, hanem azért, mert szinte a semmiből új alapokra tudtuk helyezni a szombathelyi labdarúgást, és boldoggá tesz, hogy ebben részt vehettem. Úgy gondolom, hogy egy derkovitsi srác, aki a pálya mellett nőtt fel, aki életének a része a Haladás, ennél többet nem kaphat a sorstól. És amit keveset tudnak, de itt a szurkolói oldalon megoszthatom veletek, én nem szeretem a számat járatni, hogy így meg úgy kellenek a támogatók, magam is támogatom anyagilag a klubot.

Folytatás következik.......

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés