|
Vendégek az ország másik végéből.
vizy 2008.08.08. 18:14
Fontos mérkőzés vár csapatunkra.
Holnap este a nyíregyházi piros-kékek ellen folytatja bajnoki menetelését a Szombathelyi Haladás csapata. Megmondom őszintén; nem rajongok ezért. A nyírségiek ellen - szerény emlékeim szerint - valahogy' mindig a szenvedő arcát mutatja kedvenc csapatom. Ezt elsősorban annak a hagyománynak tulajdonítom, 'miszerint a Nyíregyháza alapjában véve a védekezésre összpontosít és ezzel gyakorlatilag ki is húzza egy olyan csapat méregfogát, mint a Haladás, amelyik viszont tradicionálisan játssza(ni próbálja) a focit. Nehéz lesz, rettenetesen nehéz. Vendégeink egyszerűbb helyzetben vannak, hiszen egy esetleges vereség után "könnyen" mondhatják azt : Szombathelyen nem szégyen veszíteni, innen sok csapat megy haza pont nélkül - ebben senki nem fog semmi kivetnivalót találni. Meglephetnének minket azzal, hogy a mérkőzés elején ránkrontanak - de nem fognak. Ráérnek. Véleményem szerint az ősrégi; "ha az elején lövünk egy gólt, akkor ..." taktika sem működőképes, hiszen egy kontrából lehet egyenlíteni a 89. percben is. Ráadásul a két csapat összecsapásain soha nem született fordulós gólrekord, az eddigi 12 összecsapáson csupán 25 gól esett (ráadásul az is 11:14 arányban a Hali szempontjából).
Persze csapatunk a hagyományokkal való szakításra készül. A közvélemény által elvárt "országos egyes" ugyan rak némi terhet a vállakra, de a játékosok azért profik, hogy megoldják a szituációt. Nehézséget okoz Kaj maródisága; a csupaszív játékos sérülése továbbra is makacskodik, bónuszként az orvosok kiderítették, hogy nem tudják kideríteni; mi is lehet a baj... Bonifert, Simon Á. és Tóth N. szintén sérülés miatt nem lehet a csapat tagja. Kimarad továbbá Andorka Péter is; a szurkolóhad legnagyobb ámulatára. Sokaknak-sokféle véleménye akad az "ügyről", de én tartom magam az ígértemhez és majd csak az első öt forduló elteltével formálok (szigorúan szurkolói elveken alapuló !), vitaindítónak szánt véleményt. A "noteszben" már gyűlnek a sorok. Bízzunk benne, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk és elmarad az éjszakára beharangozott égszakadás-földindulás, hiszen az sem a mi malmunkra hajtaná a vizet. És persze bízzunk a csapat és a fanatikus szurkolók által alkotott közösségben is és buzdítsunk mindenkit arra; ne maradjon otthon holnap este ! Hanem jöjjön ki a Rohonci útra és addig kiabáljon, amíg meg nem nyerjük ezt a roppant fontos mérkőzést !
Tervezett kezdőcsapat :
Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Molnár B., Vörös, Rajos - Oross, Kenesei, Sipos N.
HAJRÁ HALI !!!
|