|
Sajtótájékoztató - második felvonás.
vizy 2008.07.02. 23:02
Az igazán fontos megállapodások aláírásának délutánja.
A sajtótájékoztató felvonásában a Haladás-ügyek kerültek az asztal fölé. Egy régóta húzódó, nagyon fontos ügy végére került ma pont; egy megállapodás formájában. Természetesen az utánpótlásról van szó. Sokszor és sokat zsörtölődtünk azon, ha egy tehetséges szombathelyi fiatal ilyen-olyan úton elkerült a nevelőegyesületéből úgy, hogy szinte egy pillanatot sem láttuk játszani ... Ennek a tervek szerint most vége. Léterjött egy olyan megállapodás, amelyet a Haladás VSE, a Lurkó FC, az Illés Akadémia és a Szombathelyi Haladás képviselői szignáltak és amelyben végre lefektették azt az alapelvet, hogy a négy egyesület összefonódik és a fiatal játékos először a Haladás futballistája lesz. Ergo nem kerül ki a "rendszerből" és nem tűnik el anélkül, hogy ne lenne a Hali focistája. Ezzel egyúttal a külső "segíteni szándékozó menedzserek" elé is komly akadályok gördülnek. Hála Istennek. Nagyon időszerű és remek kezdeményezés, csak gratulálni lehet a kiötlőknek és a megvalósítóknak !
Az ünnepélyes aláírások után sor került még egy szignósorozatra, 'melynek keretében Tóth Norbert újabb három évre (2011 június 30-ig) kötelezte el magát csapatunkhoz. Majd Dobány Lajos hosszas felsorolásba kezdett. Mondandójának lényege a játékosokkal történő szerződéshosszabbítás volt, így az ügyvezető elárulta, hogy Csertői Aurél, Ulbert Tibor, Németh Zoltán és Kuttor Attila kettő-, Lengyel Dániel és Oross Márton három-, Devecseri Szilárd négy-, 'míg Simon Attila egyenesen öt évre kötelezte el magát csapatunkhoz. Azt gondolom, ez is egy rendkívül jó dolog.
Hát ennyi volt a nagyon várt sajtótájékoztató, azt hiszem nagyon fontos ügyek végére kerültek ma pontok. A következő lényeges feladat szintén a pontokhoz kapcsolódik; nagyon sokat kell belőlük gyűjtenünk az előttünk álló bajnokságban.
|