|
Csapatunk téli felkészülési mérkőzései.
vizy 2008.02.20. 17:43
Ferencváros - Szombathelyi Haladás. A haladasfc.hu beszámolója.
Ferencváros - Szombathelyi Haladás 0:2 (0:1)
Haladás: Rózsa - Schimmer (Csontos), Kuttor (Balassa), Guzmics, Tóth P. - Kaj (Vörös), Rajos (Kovács Zs.), Tóth N. - Burkus (Mihalecz), Nagy (Csutak) , Simon A. (Sipos N.)
Gólszerző: Simon A. (34.p.), Mihalecz (86.p)
Andorka Péter betegsége miatt nem kapott szerepet a Haladásban - ennek ellenére három támadóval lépett pályára a Haladás. A Ferencváros csak szabadrúgásból tudott veszélyeztetni az első félidőben, ám Lipcsei lövéseit Rózsa mindig hárította. Sajnálatos sérülés árnyékolta be a barátságos találkozót: Kaj Andrást fogta ollóba, és rúgta meg a lábfején Lazics - elsőre komolyabbnak tűnt az eset. Vörös Péter lépett Kaj András helyére - a Hali hetese honlapunknak elmondta, hogy "hál' Isten nem komoly a sérülés, de fáj a lábfejem. Remélem pár nap múlva minden rendben lesz!" A Haladás a 34. percben szerzett vezetést: a bal oldalról indult meg Simon Attila, kicselezett minden elé kerülő Fradistát, majd a kapust is, és a hálóba lőtt. A második játékrészben minden elutazó kerettag lehetőséget kapott, és így is tovább növelte előnyét a Haladás: egy klasszikus kontra végén Vörös passzolt Mihalecz Péterhez, aki magabiztosan lőtt a kapuba. A Ferencváros csak távoli lövésekkel próbálkozhatott a remekül záró Haladás-védelem mellett: ezeket azonban Rózsa magabiztosan hárította.
Forrás : haladasfc.hu
Várjuk hozzászólásaikat fórumunkon !
|