|
Táborzáró győzelem.
vizy 2008.02.12. 20:58
A hivatalos oldal beszámolója.
Szombathelyi Haladás - Ordabashy Shymkent 1:0 (1:0)
Haladás: Rózsa - Schimmer (Csutak),Kuttor, Balassa (Kovács Zs.), Guzmics - Kaj, Rajos (Vörös), Tóth N. (Sipos N.)- Nagy G. (Mihalecz), Andorka, Burkus (Simon A.).
Gólszerzőnk : Tóth N.
A török edzőtábor utolsó mérkőzésén a kazah első osztály kilencedik helyén álló ellenfelével szemben lépett pályára a Haladás. A kazahok kezdték jobban a mérkőzést, a 21.percben Rózsának kellett bravúrral védenie. A 33.percben megszerezte a vezetést a szombathelyi együttes: Tóth Norbert húsz méteres szabadrúgása védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba (1:0). A gólt követően egyre inkább magára találta a Haladás; a második félidőben több lehetőség is adódott a gólszerzésre Andorkáék előtt. A kemény mérkőzésen megérdemelten nyert a zöld-fehér együttes.
- Miután felvettük a mérkőzés ritmusát, több lehetőségünk is adódott a nagyon kemény ellenfelünk ellen - értékelt Csertői Aurél vezetőedző
- Jól szolgálta a felkészülésünket ez a két hét, jó csapatok ellen, jó pályákon futballozhattunk - mondta Németh Zoltán, a Hali pályaedzője.
- Nagyon jól teljesített a csapat, látszik, hogy rendszeresen és bőségesen táplálkoznak a játékosok. Szerencsére nincs komoly sérültünk, pár apró sérülést kellett csupán kezelnünk.Remélem, hogy ezt a jó játékot odahaza is folytatjuk, és elérjük céljainkat. Üdvözlöm az otthoniakat! - így Tebeli György, a Haladás gyúrója.
Forrás : hivatalos oldal
Hozzászólásaikat ide várjuk !
|