|
Hali - Pápa - ehhez nem is nagyon kell kommentár....
vizy 2007.09.28. 19:35
"Eljött a nagy nap, a mérkőzés napja ..."
Hali - Pápa. Presztízsmeccs, egy a sok közül. Hát persze. Annak, aki nem Haladás-érzelmű futballrajongó, teljesen jogos e megjegyzése a találkozót illetően, no de akinek vasi zöld-fehér vér folyik az ereiben ... Természetesen tisztában vagyok azzal én is, hogy a bajnokság végén 30 mérkőzés alapján hirdetnek majd győztest (vagy nem, de ezt most hagyjuk ...), így a holnap este kilenc óra tájban ugyanúgy egy-egy pontot adnak mindkét csapatnak döntetlen esetén, 'míg a győztes a szokásoknak megfelelően három egységgel gyarapodhat. A győztes jelen esetben azonban számunkra nem lehet más, mint a Szombathelyi Haladás ! A szombathelyi fociéletbe belekóstoló, majd csapot-papot itt hagyó, jelenlegi pápai tulajdonos nem hagyott nekünk semmit. Sőt, még annak a felét sem. Aztán közös akarattal és összefogással jutott el csapatunk arra a pontra, amikor a fél ország a Haladás-sal szimpatizál (beleértve a zalaegerszegi, ferencvárosi drukkereket is (!) ) És holnap este csapatunk újra törleszthet a pályán. Eddig kettőből-kettő a mérleg. De most ez sem számít. Vendégeink kerete - el kell ismerni - ezúttal a mai magyar másodosztályú viszonyokat figyelembe véve - erős. Ezt bizonyítja, hogy a Haladás-hoz hasonló mutatóval táboroznak a tabella második helyén, ráadásul mindösszesen három gólt kaptak. Reményeink szerint ez a szám szombaton este jócskán gyarapodik majd. Nehéz szülés lesz. Kaj és Rajos csak a lelátóról szoríthat, így Csertői Aurél az utóbbi mérkőzések kezdőcsapatát tervezi pályára küldeni. Azt a csapatot, amelyik sikerrel veszi az akadályokat. Ezúttal az eddigieknél egy kicsit nehezebb gát próbálja útunkat állni, de csapatunk erős és a minden bizonnyal óriási létszámban kilátogató drukkerek hathatós támogatásával nem is születhet más eredmény, mint Hali siker !! Így a feladat adott a szurkolók számára is. Menjünk minél többen a stadionba és bíztassuk megállás nélkül a fiúkat ! Zengjen az egész város, zúgjon a : HAJRÁ HALI !!! szüntelenül.
|