|
Hol a labda ??
vizy 2007.09.24. 20:46
Most kaptuk a hírt, 'miszerint a felcsúti arénából eltünt egy foci típusú labda. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a gyanú a magyar futballban kevésbé ismeretes vendégszurkolókra terelődik. A hazaiak azzal fenyegetőznek; jövőre csak névre szóló jegyekkel mehetnek be a Haladás szurkolói Felcsútra. Milyen kár, hogy a következő bajnokságban már nem találkozunk velük ...
"Az FC Felcsút - Haladás mérkőzések úgy néz ki, hogy nemcsak a nagy küzdelemről és a két együttes rivalizálásáról szólnak, hanem egészen másról is. A szombaton lejátszott ütközet után ismételten eltulajdonítottak a szombathelyi szurkolók egy egyedi, Felcsút címerrel ellátott, üzletben nem kapható Mitre labdát. Ez már nem az első eset, hiszen az áprilisban, Felcsúton lejátszott derbi alkalmával kettő bőrgolyó jutott ugyanerre a sorsra. Az eset érdekessége az, hogy az eltulajdonított labda nem úgy került a Haladás táborba, hogy a mérkőzés közben, éppen mondjuk egy szerelés végén valamelyik játékos azt kirúgta oda, hanem a találkozó lefújása után a szurkolókkal 'pacsizó' szombathelyi játékosok egyike, akit nem akarunk most nevesíteni, de a mérkőzésen a 15-ös számmal lépett pályára, szánt szándékkal odarúgta a labdát az arra éhező Haladás szurkolóknak, akik már várták a játékszert, majd veszekedtek egy kicsit azon, hogy kié is legyen az, ezután angolosan távoztak. Az eset nagy felháborodást váltott ki az FC Felcsútnál, és a jövőben arra kérik a szombathelyi drukkereket, hogyha szükségük van ilyen labdára, akkor vegyék fel a kapcsolatot ezügyben a vezetőséggel, és ne lopkodják el a tetszetős focilabdákat, hiszen ezek pótlása nem egyszerű feladat." Forrás : felcsutse.hu
Hol a labda ? - kérdezik Felcsúton. Hát bizony-bizony, én mintha a meccs közben is hallottam volna ilyen kérdéseket felcsúti részről ... Mert biza a játékszer nem nagyon volt náluk. Természetesen ők ezt másként látják, de hagyjuk is. A Hali remek teljesítménnyel, érett taktikával, igazi CSAPATként muzsikálva; teljesen megérdemelten hozta haza a pontot és véleményem szerint, ha csak egy hajszálnyival több szerencsénk van, akkor a zsákban lehetne három egység is. De ne bánkódjunk, nincs' is rá idő, jön a szombati Pápa elleni rangadó. Amúgy rettenetesen irigylem a Felcsút (most már FC) gárdáját. Műfüves pálya (pályák ?), futballakadémia, rendezett anyagi háttér, támogatás innen-onnan. És akkor jön ez a Tóth Peti gyerek (nagyfokú cinizmusra vall a "nem akarunk most nevesíteni, de a mérkőzésen a 15-ös számmal lépett pályára") és kirúg egy egyedi labdát a Hali táborba. Ha én lennék Séllei Árpi, akkor most küldenék nekik egy Legea-labdát. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de ...
|